Szóval a motor megjött. És belefutottunk abba, amit lehetne másra tolni, lehetne azt mondani hogy a csomagolás volt gyenge, vagy a szállító cég volt figyelmetlen.. de igazából a lényegen egyik sem változtat. A csomagolás megsérül, és félő volt, hogy kosz jutott a frissen épített motorba. Ez pedig baj. Hiszen akár egy kis porszem és végigkarcolhatja a henger falát az első indításnál és akkor a rengeteg pénz és idő megy a levesbe.
De nézzük meg, hogyan érkezett meg a motor:


Ahogy képeken látszik az egyik rögzítő pánt elpattant, és a blokk egy jó részéről a csomagolás lejött és a vezérműtengely jeladó helye így fedetlenné vált. Hogy ez csak a lerakáskor történt, vagy napokkal ezelőtt szállítás közben, ezt már soha nem tudjuk meg. De igazából mindegy is, át kell vizsgálni a blokkot ebben maradtunk a céggel. Ez semmilyen garanciális problémát nem okoz náluk. Hát belekezdtünk..
A motor felkerült az állványra. Először külső szemrevételezés történt, majd endoszkópos vizsgálat, hogy a hengerfejet ne kelljen levenni, végül pedig a szelepfedél lett levéve és átvizsgálva.









Akkor nézzük a szerelőm összefoglalóját:
Hali
Az olajteknőben nincs kosz
Ellenben a 2-es és 3-as hengerben azert van, ahogy a képen is latszik
Hasznalt olajszivazttyú van benne, aminek a feszítőgörgőt tartó menete nincs a helyzet magaslatán
Hasznalt himbak vannak benne
Meg veztengely
De az legalabb ép
A himbak meg majd kiderülnek
2-3 összenyomható, remeljük az olajnyomast tartják majd
Vezerlés új
De vezerműtengely csavart nem csereltek
Nagyvonalakban ennyi
A kipufogó himbasort levettem megnezni a dolgokat
Ha belefér, en uj olajszivattyúval raknam össze
De megirhatod nekik ezeket, hogy a nyílásokat gondosabban is lezarhattak volna.
Met most akár kerhetnenk tőlük egy garnítúra hengerfejcsavart, egy hengerfejtömítest, meg 3 óra munkadijat
Hogy kitakarítsuk a hengereket rendesen
Megpróbalom kifujatni levegővel meg porszívóval kíszivni
Meg nalunk a motorgeneralhoz alap az új olajszivattyú…
De attól haladhatunk
Szóval a helyzet nem tökéletes, de szerencsére nagy baj nincs. Természetesen új olajszivattyúval rakjuk össze a motort, ezen nincs értelme spórolni. Az endószkópos képeken az is tökéletesen látszik, hogy a kért dugattyúk és hajtókarok kerültek bele, nem a gyáriak.
Nézzétek meg milyen szép egy ilyen motor a szelepfedél alatt:

A munka komoly része még csak most kezdődik.. de már legalább látok egy kis csillogó fénypöttyöt a sötét alagút végén.. a végén még lehet, hogy végre újra autózni fogok vele? Már nagyon várom! 🙂